Ahogy vers születik
Csak figyelek befelé.
Rám roskadnak a falak.
Tócsába Gyengülök. Belül ébredek.
Szemem nem érzékszerv.
Kiolt valami vakság.
Ebből látok ezerszép világot.
Lüktetést. Érintést. Halott méhet.
Lódobogást, Harangszót látok.
Hallom a falut. A Kanyargó utat,
Hogy dülöngél a tető.
Érintést látok. Vodka ízét,
És Istent hallok, és vizet hallok.
Fa tövében csicsereg. Kavics
Sziszeg odalent.
Merülök bennem. Magam csipkés
Szikláiról zuhanok.
Figyelem a levegőt. Napot,
Aztán esőt vérzem.
Leszédül koponyám az égből,
És százegy darabra szeletelődöm.
Ahogy a vers születik
Kiiszom magamból szomjamat.
Aztán, ahogy kezdődött
Hirtelen véget ér, és rajzolni
Kezdem a benyomásokat.
Ahogy a vers születik az
Vakon tisztánlátás Istennél
És Ördöggel cimborálás részegen.
How a Poem Is Born
I listen inward.
Walls cave in around me.
I weaken into a puddle. Wake up inside.
My eyes are not senses.
I am extinguished by some blindness.
Through this I see thousands of beauty.
A throb. A touch. A dead bee.
I see hoofbeats. Chime of bells.
I hear the village. The winding road,
the swaying of the roof.
I see a touch. Taste of vodka.
And I hear God, and I hear water.
It chirps beneath a tree. Pebble
hisses down below.
I sink into myself. Fall from
my own rugged rocks.
I focus on the air. The sun.
Then I bleed rain.
My skull faints from the sky
and I get sliced into a hundred and one pieces.
As the poem is born
I drink my thirst from myself.
Then, as it started
it suddenly ends, and I start to
sketch what remains.
The way a poem is born is
blind lucidity with God
and drunken camaraderie with the Devil.
(Translated by Ágnes Megyeri)
